Mindenki kíváncsi különféle élettörténetekre, mert ezek által sokmindent levonhatunk egy-egy emberről. Valamelyest egyet értek ezzel, de valójában aki a saját szíve útját járja, mindenki megéli a mélységeket és ezekből megújulva képessé válik a belső erejének feltárására, használatára és megosztására. Ezért írok néhány sort én is magamról. De nem a jógával kezdem, hanem egészen a megszületésemmel. Mert hogy egy az orvosok által gyógyíthatatlannak vélt betegséggel születtem, amit cisztás fibrózisnak hívnak, s ez egy különösen külső szemmel göröngyösnek látszó utat mutatott számomra, de valójában ez volt a belső dimenzióhoz egy direkt kapu, s ezáltal tárult elém az a befelé vezető út is, amin manapság is járok. Orvosi jóslatok szerint jó, ha a tinédzserkort megélik ezen emberek, én mégis hallgatva a belső hangra már bőven túl léptem a dupláját is. Egészen 23-4 éves koromig rendszeresen jártam orvoshoz, kezeléseket kaptam, napi 5-15 szem gyógyszert szedtem, naponta akár többször is inhaláltam, míg a befelé figyelésnek köszönhetően 2020. január 1-jén az utolsó szem gyógyszert is letettem. Kora gyerekkoromban már vonzódtam mindenféle sporthoz, mozgáshoz, mindig volt valami, amit űztem, amiben kitűntem, hosszú évekig még testépítéssel és saját testúlyos edzéssel is foglalkoztam.
A jógával elsőkörben mint légzéssel találkoztam úgy 12 évvel ezelőtt, mikor még spirituális gyakorlatokat kapva akkori mesteremtől magam sem tudtam, mi is az, amit csinálok. Így hát a pránajáma volt az első lépés, majd csak jó egy év intenzív gyakorlás után jöttek az ászanák, de csak olyasfajta gyógyírként a testi feszülésekre, fájdalmakra. Akkor magam sem hittem, hogy ez az út milyen mélységekbe vezet majd, de valahogy vitt magával s úgy 5-6 év gyakorlás után hívást éreztem, hogy oktatóképzésre menjek és nem is álltam ellen ennek, így 2021 óta oktatok jógát. Szóval a tartalmas fizikai út a betegséggel egy mélyeb spirituális munkában kibontakozva a jógában látszik kicsúcsosodni és még ki tudja hová vezet. Nem tartozom semelyik tanítványi láncolathoz, habár a tradicionális jóga nagy részét képezi az óráimnak, számomra egyértelmű volt mindig is, hogy az élet folyamatosan változik, a ragaszkodás egy ponton túl önfejűség. Érdemes mindent megtartani és alkalmazni, de csak addig, amíg az működik. A szabadság az élet természete és mély odaadással rálelhetünk egy iránytűre magunkban, amely mindent felülír, pontosan mutatja az utat és vezet. Ehhez pedig a kulcs a jelent pillanat tudatos megélése. Én pedig arra adtam a fejem, hogy ezáltal vezettetve magam is segítsek másoknak meglelni a saját iránytűjüket önmagukban. A jógában egy olyan eszköztárat találtam, amin keresztül egy több ezer éves ősi hagyományt és a saját tapasztalataimat ötvözve befogadhatóvá, sőt talán örömtelivé válik a mozgás és a belső munka a jelenkor emberének.