A fejlődés lépcsőfokai és a nem kettősség

2026.06.17

Fejlődés

Általánosságban megvizsgálva, s ahogy már írtam is erről, a fejlődést úgy látjuk, hogy valamihez képest, valamihez vagy valakihez viszonyítva, akár magamhoz is, jobb vagyok, többet tudok, jobban mennek dolgok. Ha mondjuk egy grafikonon kellene ábrázolni, akkor a fejlődés olyasmi dolog lehetne, mint egy bitcoin árfolyam, ami folyamatos le-föl mozgással halad előre és fölfelé, olykor mélyebbre üt, majd magasabbra, de úgy általában kinagyítva felfelé tart. Ilyenkor az egyén motivációt merít az összehasonlításból, vagy épp veszít, ha nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy ő elképzelte. Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban (természetesen a jógagyakorlás szemszögéből, de bármilyen élethelyzetbe átültethető)?

Fejlődés

Valami bennem vonzódni kezd a jóga iránt és szeretném kipróbálni a jógázást. Ezen felbuzdulva vagy elmegyek egy órára, vagy kipróbálom otthon, rosszabb esetben a fejemben megjelenő kifogásokra hallgatva maradok az eredeti, megszokott életvitelemnél.

Tételezzük fel, hogy most nem hallgattam a hangokra a fejemben és elmentem egy gyakorlásra, kipróbáltam és megtetszett. Vagy éppen beestem egy cseppet sem kezdő órára és nagyon nehéznek találtam. Emiatt vagy leteszek róla, vagy ha kipihentem a fáradalmaimat, újra vonz a gondolat és újra megpróbálom, csak elmegyek egy kezdő órára. Tehát hosszan halad a történet, hogy elkezdtem jógázni és mindig jöhet valami, ami eltántorít és mintha egy kötéltánc lenne, vagy leesek, vagy nem. Ez az első lépcsőfok.
1. fok: Nagy hévvel belekezdek és folyamatosan jön valami, ami akadálynak tűnik, vagy le akar beszélni. (Ez nem nekem való, nem tudok így ülni, túl nehéz, nem tudok csendben lenni, nincs időm stb)
Fontos megjegyzés: Amikor valamibe belekezdünk, a gondolat mindig szebbnek vetíti elénk az elképzelést, mint ami a valóság, s ezért ha nagyon beleszerettünk a képbe és nem azt kapjuk vissza a valóságban, hamar megunjuk. Tehát az első fok, hogy igen, jól fog esni, de lehet hogy lesz kellemetlen része is, mint izomláz, testi fáradtság, nyomottság, felfokozott érzések. De ez mind a része, hiszen ahogy az edzéstől izomlázunk lesz, elmúlik és megerősödünk utána.
2. fok: Átbillenünk és már elfogadjuk a "nehezebb" részeket is és talán elengedtük az elképzelést is, hogy hogyan is kéne, vagy nem kéne fejlődnöm. Már stabilak vagyunk, de még mindig nehézségekkel küzdünk. Ekkor szükséges még kitartás, ami itt kulcs kérdés.
3.1 lehetséges fok: Szívből és lelkesen gyakorlunk, de nem érzünk és látunk fejlődést egy ideje és emiatt elmegy a kedvünk. Itt még nem sikerült elengedni a ragaszkodást az elképzelt fejlődéshez, emiatt ha az más módon jelenik meg, vagy kisebb mértékben, észre sem vesszük. Kitartás és nyitott szem a megoldás, nem mindig a feladás.

3.2 lehetséges fok: A gyakorlás rutinná válik, azt érezzük nem ad semmit. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy ez igaz-e, és ha igen, akkor azt, hogy jó órára járunk-e, vagy min érdemes változtatni a gyakorlásunkban. De ha itt sem adjuk fel, akkor ez már egy kapu lehet a mélyebb gyakorláshoz.

4. Fok: A gyakorlás rutinból, vagy nehézből természetessé válik. Csak azt vesszük észre, hogy már abszolút nem függő semmitől, hogy most számomra jobb, vagy rosszabb dolog történik bennem, vagy a testemben. Ugyanakkor mégis érzem a könnyedséget minden szinten. Egyszerűen érzem, hogy hív a gyakorlás és természetesen teszem. Ekkor pedig már valóban gyakorlóvá váltam. Sokszor már észre sem vesszük a fejlődést, mert nem is e célból jógázunk. A dolgok olykor spontán módon mutatkoznak meg és ismerődnek fel.
Ugyan itt lehetne még sok-sok lépcsőfokot említeni, amire talán egy könyvnyi írás sem lenne elég, de ami lényeges, hogy mindig vizsgáljuk meg a tapasztalatunkat. Eleinte kitartást kíván a jógázás, olykor nem is keveset, de aztán egyre mélyül a gyakorlás és a tudás is minden szinten. A gyakorló egyre jobban érezheti, hogy rendezettebbé válik kívül belül, mintha a jóga egy keretet adna, ami megtartja és ez egyre természetesebbé válik. Valójában a saját belső erő, ami egyre inkább előbújuk.

Fejlődés, mint a tudat tisztulása, a gyakorlás szükségszerűsége

Egy más megértésből fejlődés alatt a tudat tisztulását értem, azaz a maya fátylának a fellebbenését és végül eltűnését. Noha a nonduál tanítások és az advaita azt mondja, hogy nincs kettő, tehát nincs egy én és nincs a világ, hanem minden ugyanannak a tudatnak a kifejeződése, amely mindenki számára most és azonnal felismerhető, azért a "személy szemszögéből"-ahogy azt fentebb kifejtettük- mégis fejlődésnek tűnik az, amivel foglalatoskodik s mintha fokról-fokra ismerné meg egyre mélyebben önmagát. Mit jelent mégis a nem kettősség szemszögéből megvizsgálva a fejlődés?
A következőkre juthatunk:
-A fel-és le mozgások a grafikonon valójában jelentés nélküliek, csak a folyamat, az élet részei
-Így a jobb és a rosszabb csak egy jelentés és nincs relevanciája
-Összességében nem külön jelennek meg a dolgok felosztva jóra és rosszra, hanem ezek nem léteznek egymás nélkül. Mert ha csak jó van, akkor nincs rossz, amihez képes a jó jó.
-Ilyen módon pedig már nem is grafikon, ami kapunk, mert a le-és fölugrások eltűnnek és a linearitás értelmét veszti, mert a kettő valójában egy, ami egyszerre jelenik meg.
-Ez pedig azt jelenti, hogy egy folyamatos tágulás van jelen, ami maga a változás és nincs egy iránya, sokkal inkább tere van.
-Valami olyasmi történik, hogy a linearitás és én képzete egyre inkább megkérdőjeleződik és a végtelen egység tapasztalata jelenik meg a fátyol elvéknyodásával.
-Eltűnhet a "kis én" érzete, feloldódhat a testérzet is és ezzel egyetemben minden érzés és érzelem megcsillan a végtelen fény hatására, így megélődik az is, amit a "kis én" nem akart sosem megélni.

Ám mint minden, ezek is tova tűnnek és egyre inkább felismerődik, hogy valóban minden az egység.
A "ki vagyok én" kérdésre senki nem tud helyes választ adni, legyen az tanító vagy bolond, de mindenkinek kivétel nélkül ugyan az a tapasztalata az "ént" illetően, mégpedig tudom, hogy vagyok! De akkor mégis miért a gyakorlás?
Ramana Maharsi a 20. század talán legnagyobb nem kettős (advaita) tanítója úgy vélekedik, hogy a gyakorlónak őszintének kell lennie magával és amíg nem egységként érzékeli a világot, szükség van gyakorlásra.

Valamennyi gyakorlat csak az elme összpontosításával folytatható. Mivel minden mentális aktivitás (emlékezet, felejtés, vágy, gyűlölet, vonzódás, valamivel való felhagyás és így tovább) az elme módosulása, így ezek egyike sem tekinthető az ember valódi állapotának. Az ember voltaképpeni természete az egyszerű és változatlan lét. Így hát megismerni az emberi lét igazságát és annak lenni egyet jelent a béklyókból való megszabadulással és a kötelék kioldásával (granthi násam). Mindaddig, amíg a törekvő az elmének ezt a nyugalmi állapotát szilárdan el nem éri, gyakorolnia kell az Önvalóban való tántoríthatatlan jelenlétet, és elméjét meg kell őriznie a különféle gondolatok beszennyező hatásától. Ramana Maharsi

2. Noha az elme erejének művelését számos gyakorlattal el lehet érni. azok mindegyike ugyanahhoz a célhoz vezet. Mert bármilyen tárgyra is összpontosítsa elméjét az ember, az elme a mentális képek felszámolásával az adott tárgy [mentális] formáját ölti magára. Ezt nevezik sikeres meditációnak (dhyana siddhi). Azok, akik a kutatás (vicára) ösvényét követik, felismerik, hogy a kutatás végére megmaradó tudat Brahmannal azonos. Azok, akik a meditációt (dhyána) gyakorolják, felismerik, hogy ami az eredményes meditációban fennmarad, az [egyedül] meditációjuk tárgya. Mivel az eredmény mindkét esetben ugyanaz, a törekvők feladata: a két módszer valamelyikének megszakítás nélküli gyakorolása mindaddig, míg csak el nem érik a célt. Ramana Maharsi

A fejlődés lépcsőfokai és a nem kettősség

Haladó beállítások